Aranykor Nyugdíjas Klub Egyesület, Nyíregyháza



Gulyásparti a Gulyás Pál utcán

Gulyásparti a Gulyás Pál utcán

Sóstóhegyi szieszta

Az a közösség, település, amely nem képes a maga erejéből jó és boldog életre szert tenni, annak mindig minden terhes, s csupán a kesergés bajnokai lehetnek (Ciceró). Nem így Sóstóhegyen, ahol néhány agilis ember fejéből kipattant az isteni szikra, azaz miért ne csinálhatnánk egy közös utcai mulatságot mi is? Egy lett az ötlet a tettel. Lendvai Zoltán szervezésében 3-4 csapat alakult, majd bográcsokkal, asztalokkal és lócákkal felvértezve augusztus 29-én, pénteken reggel, a Gulyás Pál közben berendezték maguknak és barátaiknak a „terepet”. A déli órákban a gasztronómiai illatok erősödésével növekedett a részvevők száma. Fokozatosan megindult a szomszédok spontán találkozója. Pogácsák, sütemények, saját készítésű bor és pálinka remekek, majd a legjobb viccek cseréltek gazdát. A közös ebédnél a szomszédok, barátok már együtt zsűrizték az ételeket. Végül a sóstóhegyi szieszta résztvevői utcabállal fejezték be az első rendezvényüket.

A siker kovásza tehát, hogy mind többen szeretnének valamilyen közösség tagjává válni. Az eredmény pedig, hogy a mindennapjainkban nyitottabbá válva igényelni fogjuk egymás megismerését, egymás társaságát. A közösség emberformáló erejével együtt akarunk naggyá válni, s ehhez reméljük, hogy jövőre még többen lehetünk együtt, jó hangulatban és barátságban.

Dr. Kiss István nyugdíjas